Bevezetés a petícióhoz.
Mi alulírottak, az Európai Unió és más államok Polgárai, tisztelettel az alábbi petíciót terjesztjük elő. Tekintve, hogy a jelenlegi szlovák kormány az utóbbi időben a belpolitikájával egy valóságos magyargyűlölő.hisztériát gerjeszt : feltép egy régi, rosszul behegedt sebet azáltal, hogy ünnepélyesen megerősíti a II. világháború végén és a rákövetkező években, azaz 1945 és 1948 között az akkori csehszlovák kormány által alkotott törvényeket és rendeleteket kihasználva az akkor elterjedt gyűlölethangulatot, azzal a bevallott céllal, hogy egyszerűen felszámolja saját német- és magyarajkú kisebbségeit és megteremtsen egy (csak) szlávok által lakott államot. Ez, az azóta „Benes-féle dekrétumok” néven ismert törvényhozás, kihasználva a Nürnbergi Nemzetközi Bíróság határozatait, megpróbálta elűzni magyar és német kisebbségét kíméletlenül és embertelen körülmények között: Valóban, a háborúban győztes hatalmak engedélyezték a német állampolgárok hazatelepítését a náci Németország által megszállt területekről. A szövetségesek nem ismerték el a magyarság kollektív bűnösségét és a németekkel való azonos megítélésüket:
Az akkori csehszlovák hatóságok ennek ellenére bevezettek egy magyarellenes törvénykezést. Céljuk, a magyarok teljes jogfosztása és vagyonuk elkobzása volt. Házaik, állataik, földjeik és felszerelésük estek a bosszú áldozatául. Mindezt kártalanítás nélkül! Tömegesen bocsátották el állásaikból, ezzel elvették megélhetésüket, így ellehetetlenítve őket. Megállapodás született egy magyar-szlovák lakosságcsréről a kölcsonösség elve alapján. Amíg Magyarország pontosan teljesítette a kijelölt feltételeket, addig a csehszlovákok által erőszakkal kitelepítet magyarok száma messze meghaladta a Szlovákiába önkéntesen visszatelepülni kívánókét: 100 000 a 70 000-rel szemben. A Szlovákiában megmaradt magyarok sorsa rosszabbra fordult egészen 1948-ig. Tömeges munkanélküliség, egyes foglalkozásoktól való eltiltás -és még hosszasan lehetne sorolni- várt rájuk. A magyar nyelvű iskolákat bezárták, az egyesületeiket feloszlatták és mindenféle magyarérzelmű megnyilvánulást büntettek. A ’reszlovákosodás”, vagyis a nevek- és keresznevek szlovákká változtatása, a magyar nyelv megtagadása, egyes állampolgárok számára sorsuk enyhülését hozhatta. A „makacskodókkal” szemben az üldözés állandósult és mindenféle zaklatásnak tették ki magukat, egészen a koholt vádak alapján elszenvedett börtönbüntretésig.
A kommunista hatalomátvétellel 1948-ban, az új rendszer, terhei és szenvedései ellenére, megszüntette az erőszakos „reszlovákosítást”, és a magyarok sorsa nagyjából hasolítani kezdett a szlovákokéhoz. De a magyarellenesség benne maradt a szovákság köztudatában.
A jelenlegi kormány, amelyik 2006-ban került hatalomra, megpróbálja visszahozni a Benesi törvényeket, azért hogy a szlovák lakosság magyargyűlöletét erősítse, annak parazsát felszítsa.
A Benes-dekrétumok érvényességét és megváltoztathatatlanságát megerősítve, a kormány célja a csalással szerzett javak megtartása és mindenféle erkölcsi vagy anyagi kártalanítás lehetőségének
kikerülése.
Teljesen elképzelhetetlen napjainkban, (2008-ban) az Európai Unióban, amelynek az alapeszméi a mások tiszteletben tartásán, az Emberi Jogokhoz való töretlen ragaszkodáson és a béke követezetes fenntartásán nyugszanak, hogy egy tagország saját kisebbsége ellen uszítson, megtagadva töle saját történelmét, azonosságtudatát az igazsághoz és a jogos kártérítéshez való természetes jogát. Nem lehet nyilvánosan megvédeni azt a bosszúállás szellemében született törvénykezést, amely teljesen szembefordul az Unió szellemével. Alkotmányos kötelessége lenne miden tagországnak védeni és másokkal is megtartatni. Ez a súlyos kötelességszegés veszélyeztet minden őszinte és tartós megbékélést.
Bízunk benne, hogy az Európai Unió és annak parlamentje megtalálja azokat az eszközöket, melyek egy letűnt kor ideológiájának újraéledését megakadályozzák.
Mindazoknak, akik részéletesebben érdeklődnek e kérdés iránt, rendelkezésükre bocsátjuk e petíció eredei, részletesebb és bőségesen dokumentált változatát, amelynek a címe is felidézi annak a kornak szellemét, melyben maga is fogantatott:”BENES ,az örök, a kőbe vésett.